Már Milu is megtapasztalta végre a várva várt magzatmozgásokat, nagyon tetszett neki is természetesen.
Mára már annyira erősek a mozgások, hogy nem kell a hasamra tennem a kezemet, egyszerűen csak felfigyelek rá, ha végzem mindennapi teendőimet. Olyankor mindig megállok kicsit az éppen folyamatban lévő tevékenységgel, megsimogatom, beszélek hozzá és elképzelem, hogyan sertepertél majd körülöttem, ha végre idekint lesz, együtt sütünk-főzünk majd finomakat (merthogy ugye eddig úgy van, h. lány, de ha fiú lenne, akkor is háziasítanám kicsit), játszunk a kertben, beszélgetünk az élet nagy dolgairól... szóval nagyon jó lesz a mi kapcsolatunk, apát imádja majd, apa imádni fogja Őt, féltékeny is leszek kettejükre, mert én majd háttérbe szorulok a nagy szerelemben...
Még 2010-ben volt kolléganőim leptek meg akkori terhességem kapcsán egy könyvvel: Janikovszky Éva: Örülj, hogy fiú! címmel. Azt akkoriban végigolvastam, nagyon tetszett az érvelés. Most eszembe jutott és megtaláltam a neten az Örülj, hogy lány! változatot. Az is nagyon cuki. Mindkettőt idelinkelem most, mert ugyebár kislányunkból könnyen lehet még kisfiú is, bár már jó volna, ha így maradna, mert egy bizonyos lánynév egyre jobban befészkeli magát az agyamba:-)
Szóval, bárki is fecereg a hasamban, örülni fogunk. Nagyon-nagyon:
Az elmúlt egy hét fontosabb eseményei:
már péntek óta nyüstölöm Milut, hogy menjünk valamerre kirándulni, mert szerintem nagyon keveset mozgok és keveset vagyok a friss levegőn is. Na erre a hőn áhított kirándulásra vasárnapig várnom kellett. Elmentünk Szilvásváradra, sétáltunk egy nagyot, szétnéztünk a településen is és jöttünk haza. Ennyi elég is volt, eleve dög fáradtan keltünk útra, meleg is volt iszonyúan. De felfrissültem, beszippantottam az erdőkben születő tiszta levegőt, kicsit egymásra is hangolódtunk Miluval és beszélgettünk Picurkáról.
Más: A szomszédban laknak sógornőmék, de most karanténban vagyok velük kapcsolatban, mert először Lalika volt beteg, mostmár Zsuzsa nagyon náthás... a megfázás átterjedt enyhe formában a nagyszülőkre is, remélem mi nem kapjuk el. Már meggyógyulhatnának, mert hiányoznak. Szomszédok vagyunk, mégis mintha el lennénk zárva egymástól...
Hétfőn anyukámmal volt egy utam Miskolcra, hamar végeztünk, még elmerültem az otthon illatában is, mikor hazaértünk Barcikára (apa pálinkát főzött:-)) és este tesómék hoztak haza Barcára. Még maradtak itt kicsit, beszélgettünk, nevetgéltünk, majd nyugovóra tértünk.
Kedd: a várva várt, de egyben kissé rettegett napnak néztünk elébe, mert a II. nagy UH volt esedékes, ahol sok mindenre fény derülhet vagy inkább árnyék vetülhet. Nagyon ideges voltam az előző pár napban, sokszor előjöttek a hülye gondolatok, de csak pillanatokra, mindig sikerült a pozitív irányba terelni elmémet olyannyira, h. kedd reggel vidáman ébredtem és azt mondtam: Minden rendben lesz. És hála Istennek ez így is alakult. Fél 10-re hívott be a megyeibe az orvosom, de sajnos csak fél 12-kor kerültem be a vizsgálóba... addig vártunk Milánnal, lassan peregtek a percek, de szóba elegyedtem egy másik kismamával, így picit könnyebben telt az idő. Milu már ide-oda járkált, és nem hitte el, hogy ez így kell, h. menjen.
Közben hívott a védőnőm, hogy megjött az AFP, és semmi gond! Olyan aranyos volt! Annyira a szívén viseli ő is a sorsunkat. Nagyon örültem és biztos voltam abban, hogy pozitív információt kapok a negatív (azaz jó) eredményekről!:-)
Fél sikernek könyveltem el és már előző napokban beszélgettem a Babával és a Jóistennel, hogy segítsenek és legyen minden rendben. Könyörgésem mindkét "résztvevőnél" meghallgatásra talált.
A dokim sietett ugyan, de alaposan átnézte Picurkát, több dolog is megjelenik az UH-s papíron, mint amennyi ilyenkor kötelező. A pici szívét hosszasan nézte doktorbácsi, meg az áramlást is, köldökzsinórt, arcot, koponyaméretet, gyomortelítődést, haskörfogatot és combcsontot is. Méhlepény helyét, baba fekvését, magzatvízmennyiséget. A nagy izgalomban sajnos elfelejtettük megkérdezni, hogy még mindig lány-e és képet sem kértünk... az is kiment valahogy a fejünkből.
Boldogan, megnyugodva jöttünk ki az UH-ról. Megbeszéltem a dokimmal, hogy pénteken bemegyek toxo-beutalóért és megcsinálja egyúttal a cukorterheléses vizsgálatot is. Remélem jól fogjuk bírni Csöpikével.
Aznap többen kerestek telefonon, érdeklődtek, akik tudták, hogy fontos nap ez Manóka és a mi életünkben. Jól esett. Több embernek én ígértem, h. írok smst vagy csörgök, ha minden rendben.
(Nem tudom említettem-e, hogy valamelyik héten a Semmelweisben is jártunk a trombofíliás eredmény miatt, a lényeg annyi, hogy bizonyították, tényleg szükség van injekcióra. Szerencsére abban az adagban, ahogyan eddig is "fogyasztottam". )
Szerda: hajnalban iszonyú lábikragörcsre ébredtem... még Milut is felvertem a jajgatásommal, sziszegésemmel, elkezdte masszírozni a vádlimat, attól jobb volt, meg visszafelé nyújtogattam is, de annak ellenére sokáig elhúzódott a fájdalom. Bevettem egy Magne B6-ot.
Délelőtt főztem, dél körül elindultam a védőnőmhöz, akinél kb. 40-50 percet töltöttem, el. Nyugtatott, biztatott, nézett testsúlyt (55-ről 56,5-re felmentem így az 5. hónap végére), vérnyomást (120/70) vizeletet (negatív) és szívhangot is a Picinél (145/min). Rögtön megtalálta a doptonnal, de közben azért el-el úszkált. Olyan jó volt hallani az Apróságomat. Feltettem a védőnőmnek néhány kérdést (pl. h. reggel éreztem, h. a kenyérrel, - aminek csak holnap után jár le a szavatossága -, valami gond van (körözöttel ettem). Mintha penészes lett volna, de nem láttam rajta semmit. Majd egy elfogyasztása után megnéztem a zacskót, amiben volt, hát a többi szeleten kezdtek megjelenni azok a bizonyos foltok! Rohadt ideges lettem és elküldtem a pékeket, boltosokat oda ahová valók... na és persze nem tudtam kiverni a fejemből, hogy megint milyen baromságot csináltam. De Heni megnyugtatott, h. szerintem a kisebbség terhesei miket esznek? Semmi bajom nem lesz tőle, mondta. Hát nagyon remélem. Esküszöm mindig valami kajaproblémám van, vagy olyan, ami a nyelőcsővel és a gyomorba jutott illetve azon át feltehetően a méhlepényen keresztül haladt anyaggal kapcsolatos (lásd korábban szemcsepp). De már tényleg nem fogok pánikolni mindenen. A kenyeres sztori után annyit csináltam, hogy ittam rengeteg vizet és ettem aszalt szilvát, hogy ne legyen ideje a reteknek lerakódnia, vagy legalábbis kevesebb esélyt adjak neki.)
Akkora idióta vagyok néha. Olyan, mintha hibát hibára halmoznék, pedig próbálok mindenre nagyon odafigyelni. De lehet, hogy ez a baj és görcsösen koncentrálok, hogy minden rosszat kiszűrjek.
A védőnőm mindig nyugtat és biztat is egyben, pl. ilyen táplálkozási aggodalmakkal kapcsolatban is lazán kezeli a dolgokat. És ez kell nekem. De sajnos el fog költözni, így már csak két hétig tudom kikérni a tanácsát. Utána nem tudom ki jön a helyére, remélem nem valami kivagyokmivagyok, pökhendi, munkájához nem értő maca. Akkor Henit fogom hívogatni továbbra is, ha elbizonytalanodom.
Még ma voltunk Sajószentpéteren, mert Milán neten nézett járólapot, de olyat, ami nem bolti, hanem megmaradt felújításból, agy sokkal olcsóbban hozzájutottunk az anyaghoz. Az eladó pasi svájci volt, kissé törte a magyart, így volt egy kis lehetőségem németül kommunikálni vele. Élveztem.
Töltök fel néhány képet a betöltött 20. hétről:
El sem hiszem, hogy már csak max. ugyanennyi van hátra (hacsak túl nem hordom Prüntyőkét). Olyan hamar elszaladt ez az 5 hónap. Bizonyára az évek és évtizedek is hasonló gyorsan mennek majd a fejünk fölött és mindezek a képek, a jelen képei már csak a múlt szép emlékei lesznek nem is olyan sokára... De addig még sok a tennivaló, hogy Csöppségünk a lehető legjobb körülmények közé érkezzen ide, az édes otthonba.
Nagyon szeretünk Kincsünk!
20. hét:
20. hét:
Megvettétek a járólapot???
VálaszTörlésNe aggódj, nem lesz semmi baj, hamarosan itt lesz Picúr, és aggódhatsz majd máson :) Egyre jobban várom, hogy milyen név fészkelte be magát az agyadba :) Kíváncsi fáncsi vagyok :)
Neked lehet, h. elárulom:-)
VálaszTörlés:D
VálaszTörlés