Hurrá! Már lassan félre kell tenni a babonát és elkezdeni gondolkodni, hogy mi mindent is kell majd beszerezni... Jöttek már felajánlások, mint ahogy azt már említettem is, de még azért "nagy tételben" nem merünk semmit sem átvenni, csak apróbb dolgokat fogadunk el. Sok mindent még csak elméletben.
Már annyira rá vagyok hangolódva a mi kis Csillagunkra, hogy más nem is nagyon érdekel és azon kapom magam, hogy a gondolataim nagy része is csak Ő körülötte forognak, minden érzésem, minden tettem. Bár igyekszem koncentrálni másra is (mert muszáj), de nem túl könnyű ám.
Mostanában tapasztalom csak meg igazán, hogy mekkora áldás (lehet) egy kisgyermek, persze tudom, hogy gond, baj is akad bőven. Úgy érzem egyre inkább harmóniába kerülök Vele, tudom mikor fog ébredni, megmoccanni, éhes lenni... azt hiszem jönnek szépen lassan azok a bizonyos ösztönök is.
Nem akarok semmit elkiabálni, de annyira boldog vagyok, hogy megélhetem Őt, hogy hála Istennek most nincs gond a terhességgel, a méretekkel, a vizsgálatokkal... remélem változtat majd rajtam a várandósság egy kicsit, pozitívan persze. Bízom benne, hogy sokkal talpraesettebb, határozottabb leszek, felelősségteljesebb, még gondoskodóbb, mint eddig. Soha nem értettem pl., hogy a szüleim hogyan képesek annyi mindent megtenni értem/értünk, hogy lehet ennyire feltétel nélkül szeretni egy gyermeket. Most már kezdem megízlelni úgy igazán. És nagyon tetszik. Tetszik, hogy Őt tudom az első helyre tenni magam helyett (pl. lemondok dolgokról és megteszek dolgokat az Ő érdekében) és hogy a páromhoz még jobban ragaszkodom, mint eddig. Annyira szeretem Őt is, imádom, ahogy részese ennek az egész állapotnak, hogy jön velem minden vizsgálatra, figyeli a pocimat, érdeklődéssel szemlél mindent, ami a Picivel kapcsolatos és nem utolsósorban így nagyon jó tudni, hogy egy biztonságos, szerető közegbe kerül majd a mi Kicsikénk. Nemcsak miattunk, hanem a tágabb családot tekintve is. Nincsenek különösebb konfliktusok, békés "szimbiózisban" élünk a családtagjainkkal és bármikor számíthatunk rájuk. Meg néhány igazán jó barátra is. Ettől nem is kell több, még ebben a kegyetlen világban sem, amiben jelenleg élünk.
Az étvágyam kezd egyre jobb lenni, bár a reggelikkel még mindig küzdök és nem viszem túlzásba az evést, az édességgel is próbálok csínján bánni (bár nagyon nehéz még részben is lemondani róla), igyekszem mindent enni, ami fontos ásványianyag-forrás lehet mindkettőnk számára. Sokat iszok, pihenek, fekszek, mert az orvosom szerint a kímélet, pihenés elengedhetetlen. És érzem, hogy igaza van. A lelkiismeretem is nyugodtabb, a hasam sem fáj, a közérzetem is jobb, ha nem viszem túlzásba az álldogálást, teszek-veszek-dolgokat. Bár lenne mit csinálni, de igyekszem apránként beosztani. És nem utolsó sorban a vérnyomás is megfelelő a stresszmentes életmód miatt. Mozogni, friss levegőn lenni jó volna többet is, de talán elég, ami van éppen.
Kicsi lánykánknak sokszor éneklek, beszélek hozzá, zenét hallgatunk. Szereti:-)
Tegnap (kedd) fél 10-re mennünk kellett Miskolcra a kórházba, a szokásos 3 hetente ismétlődő UH-ra. Milán is jött velem, bár dolgoznia kellett volna, de vett ki egy szabad napot, mert amúgy sem volt kedve menni a melóhelyre. Soha még csak táppénzre sem megy el, pedig mondom neki, hogy kihasználhatná, hogy rendes háziorvosunk van:-)
Visszatérve: a dokira már vártak többen is, elvette a papírjainkat és egyenként mindenkit behívott. Én voltam az utolsó a pár ember közül. A doki viszonylag kipihent volt és türelmes, nem az a rohanós, mint általában, így fel is tettem neki néhány kérdést pl. a fogröntgenről, a toxoplazmózisos eredményemről stb. Írattam újabb adag Clexane-t is. Természetesen megint néztem egy nagyot, mert a leleteket, recepteket író adminisztrátor csaj- mint már annyi másik, akikkel eddig találkoztam- gondolt egyet és már nem volt kedve beutalót írnia vérvételre. Szépen kisétált és az orvosom írta meg a gépen... szörnyű, hogy mit képzelnek magukról ezek az adminisztrátorok.
Következett az UH. Ahogy vártunk, kb. fél óra elteltével szólt a doki a kintlévőknek, azaz nekünk is, hogy picit még várnunk kell, mert az egyik kismamája épp szül, oda kell mennie hozzá. Hm.. nem örültünk, de megértettük a dolgot. Kb. 1-1,5 órát lehetett távol, majd folytatódott a rendelés az UH-n. Sorra kerültünk, bár most talán egyikünk sem volt annyira izgatott a pénteki 4D után, ahol ugye valamelyest megnyugodtunk, hogy minden rendben. Ezt említettem a dokimnak is, aki kérdezte, hogy hol voltunk 4D-n, tetszett-e stb. Valószínűleg ezen (is) felbuzdulva, az orvosom magától adott 3 UH-s képet, amit mindjárt közzé is teszek. Mondta, hogy szépen dolgozik a Picink szívecskéje, minden rendben Vele. Kicsi arca is szabályos, a BPD-t 2.-jára tudta csak megmérni, mert közben elúszott a Kicsike. A képeken az orrocskáján egy kis redő látható, az a keze lenne, mert odatette fotózás közben:-) Nagyon édi ezeken a képeken is a mi apró Kincsünk, a szájacskája különösen tetszik, olyan szép és telt. Na meg a cuki kis fülei. Meg persze úgy mindene. 3 hét múlva láthatjuk újra Édibébit.
Gyorsban volt a fotózásom, így elég csapzott vagyok:-):
Szépek vagytok :) Csodababának csodaszép pofija,csókos szája van :) Már most imádom !
VálaszTörlés