TIZENHATalmas

Valaki nyugtasson meg! Normális ekkora has 16 hetesen???

Egyébként a fénykép csal. Látható már, h. nem csak háj van azon a bizonyos helyen, az tény, de annyira nem hatalmas a pocóm, mint ahogy a képek mutatják. Csak így visszanézni... hát elég "ijesztő":-)

Csak nagyon röviden az elmúlt 1 hétről:

Múlt héten valamelyik nap Réka barátnőmmel taliztam Barcikán, vele jártam fősulira és már nagyon rég beszéltünk, igaz 1-2 hete járt nálam, de most turizni voltunk(találtam egy kismamafelsőt 200 Ft-ért). Kimozdultam kicsit itthonról és jól eltelt a délután.

Szilvi barátnőmmel is találkoztam múlt hét szombaton, a szokásos bevásárlásomra invitáltam. Vele rendszeresen face-kapcsolatban vagyok, szinte minden nap beszélünk. Szeretem, kis cuki. Régebben mikor bulizni is jártunk (valamikor az ősidőkben), mindenki azt hitte, h. testvérek vagyunk:-)

Anyáéknál is voltam bent most elég gyakran, mert Milán a leállás miatt sokáig van bent a gyárban én meg nem akartam itthon "unatkozni". Olyan jó visszatérni olykor-olykor régi otthonomba, beszélgetni a szüleimmel, testvéremmel, érezni a haza illatát, finomakat enni, szeretve lenni:-)Sokszor úgy elröpül az a pár óra Barcikán, főleg ha közben még szaladozok ide-oda, bevásárolni, ügyet intézni... tényleg annyira nincs időnk egymásra, a szeretteinkre... bár most azért elég jól kihasználom a "munkanélküliségemet". Igyekszem felvenni a kapcsolatot olyan emberekkel is, akik az utóbbi időben háttérbe szorultak, rég hallottam róluk. Annyira jó érzés, hogy mindenki (főleg aki tudja a kálváriánkat) mellettünk áll és nagyon drukkol nekünk, biztat, keres, érdeklődik. Olyan sok erőt ad ez nekem, biztos, hogy Picurka is megérzi és ő is gyarapszik hétről-hétre, mert annyira sokan várják Őt:-)

Címszavakban:

Hangulat: boldog vagyok. Nagyon. Nincs rossz érzésem. Minden rendben.

Erőnlét: Visszatérőben, abszolút. Bár sokat pihenek, mostmár újult erővel nekiveselkedtem néhány házimunkai tevékenységnek (pl. szekrényekben rendrakás, szortírozás, utolsó simításoka felújított fürdőben), jönnek majd a szobák, ablakpucolás, ablakkeret-festés (bár azt nem biztos, h. be merem vállalni), gondolatban babaszoba-rendezés...

Étvágy: pff... változó, mondjuk így. A reggel nagyon nehezen indul. Délutánra sem szabadul el a pokol, de akkorra nagyjából beindulok. Így délelőtt reggeli után( amihez szinte mindig eszem zöldséget is) gyümölcs, keksz. Ebéd környékétől számítva gyakran látogatom a konyhát. De csak kis falatozgatásokról van szó, semmi falás. Még nem hízok, csak a hasam nő. Végülis ez a lényeg.

Időtöltés: főzés, takarítás, gépezés (:-)), olvasás (sajna nem annyit, mint kellene), Tv-nézés, gyomlálgatás, icipici angolozás, németezés, családozás, barátnőzés, lelki támasz-adás-vétel, nevetés (Miluval a legtöbbet), hintaágyban elmélkedés, pocakkézrátétel.

!!!Odabent: Csöppségkitapintás--> mintha Őt-érzés --> Milánriasztás --> Őnemérzi-bosszankodás (nem elég kitartó - a szerk.) --> deénigen-háhá --> szerintemtutiaz, vagyis tutiŐ -->jujjdekirályeztvártamegyemmegdeszeretem.

Azonkívül kommunikáció, éneklés, zenehallgatás (Kettesben), a közös számunk: Enya: May it be, ellazulok, fekszem a hátamon és nap mint nap elképzelem, hogy bent vagyok a szülőszobán és találkozom a Kisgyönyörűségünkkel. Érzem, ahogy magamhoz ölelem és minden szeretetemet Neki adom. Érzem, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere, hálálkodom a Jóistennek, Milán is ott van velem, magamhoz ölelem őt is, mostmár hárman sírunk örömünkben és tudatosul bennünk, hogy az Élet mégiscsak igazságos, kárpótol mindenért, mert megajándékozott Kiscsodánkkal (ahogy azt Heni barátnőm mondaná)...

Visszatérve a magzatmozgásokra: egyre biztosabb vagyok benne, h. Őt érzem, de kb. már vagy 2 hete (2. terhességnél azt mondják ez már lehetséges). Igaz, még csak kézrátétellel megy a kommunikáció, csak úgy nem érzékelem, de a pici apró kaparászás, úszó halacska-effektus megerősíti bennem, hogy ez csakis Ő lehet. Annyira vártam már ezt és a tudat, h. ez idővel csak erőteljesebb lesz, felemelő (tudom később kirugdossa majd az oldalam és visszasírom az 1. trimesztert:-)).

AFP-re hétfőn megyek Barcikára és még aznap délután lesz UH a dokim mgánrendelésén Miskolcon.

Egy kis kórházas "élménybeszámoló":

Vasárnap: Pár napja kicsit mintha a jobb petefészkem fájt volna, hol erős nyilallás, hol tompább, és csak időszakosan. Nem is foglalkoztam vele, de éreztem továbbra is. Felhívtam a védőnőt, h. hétfőn vihetnék-e hozzá vizeletet, elmondtam mi van, hátha valami húgyúti lószar. Azt mondta ő nem dolgozik csak kedden, de ne várjak addig, menjek be Miskolcra megvizsgáltatni magam. Mondom jó, úgyis kell a rubeolás-ismétlős eredményért mennem. Milán bevitt, de ugye a dokim még szabin van, egy másiknak mondtam el a panaszom. Megvizsgált, hallottam a Pici szívecskéjét (140/min):-) és mondta, h. minden normális, valószínűleg csak a szalagok nyúlnak és azt érzem. Javaslatnak felírta az UH-t( ő maga nem hangsúlyozta ki), de nem mentünk be, mert el is felejtődött (mondom mindjárt miért) és kértem, h. nézzék már meg van-e eredmény a vérvétellel kapcsolatban. Volt, de szintén gyengén poz. a rub. , mondta a doki h. ír egy beutalót a FERTŐZŐ o.-ra (!) a Semmelweisbe és ott megmondják van-e spec. teendő...Király. Rögtön rohantunk is a másik kórházba (miért is lehetne elintézni mindent egy helyen???), már útközben elbőgtem magam, h. miért kell nekem megint ilyen tortúrákon átesni, Milu próbált nyugtatni. Persze elénk mászott egy cigánygyerek, akit a mentősök hoztak be, így gondolom sürgős volt az ügye. Feltételezem, h. nem akart buszozni meg költeni a jegyre, így behozatta magát mentővel. No comment. Utána megint jött egy pasas, tolókocsival hozta egy mentős, persze ő is bejutott előttünk. Utána végre behívtak (Úgy látszik ha terhes valaki és a fertőzőre küldik, annak nem kell gyorsan menekülnie a helyszínről, mert annyira védett a sok szarral szemben). Egy fiatalabb doki volt, kérdezte h. mi a panasz. Mondtam neki, h. TORCH vizsg-ot csináltattam másfél hónapja és a rub. eredményem gyengén poz., az ismétlésnél is most ugyanaz jött ki. Szinte kiröhögött (de a gúny sokkal inkább a megyeiseknek szólt, mintsem nekünk), h. nem is érti ilyennel miért küldtek ide. Persze előtte megkérdezte h. melyik szó aggaszt: h. gyengén? v. h. pozitív?és amúgy meg nem érti h. hogy nem magyarázták el nekünk a megyeiben: ez azt jelenti, h. védett vagyok, mivel kaptam annak idején védőoltást (csak tudja ő, h. a 80-as években volt-e már ilyen oltás), vagy esetleg egy korábbi fertőzésre utal, amin régebben átestem. Óriási kő esett le a szívünkről, de bosszúsak is voltunk és nem fért a fejünkbe, h. szülész-nőgyógyászok hogy nem tudják ezt, vagy ha tudják is, miért nem bírnak megnyugtatni. Laikusként annyi felesleges félelemmel és idegeskedéssel jár a terhesség, hogy hihetetlen. Sebaj, így legalább ténylegesen egy szakavatott szájából (főorvos) hallottuk, h. semmi baj. Annyit mondott, hogy max. azért lehetne idegeskedni, hogy a "gyengén" pozitív azt jelenti, ha 100 rubeolás venne most engem körül, lehet, hogy esélyem lenne arra, h. én is megfertőződöm. No comment.

Hétfőn még egykori osztályom tagjaiból alakítottam egy virtuális csoportot a facebook-on és az este folyamán a "gyerekekkel" váltottam  pár szót, kinek hogyan alakul a sorsa. Jó újra (virtuális) "osztályfőnöknek" lenni:-)

Kedden voltam a védőnőnél, gyorsan megbeszéltük amit meg kellett, de sietett, úgyhogy én sem tartottam fel. Az allergiám kissé kiújult, naponta muszáj 1-2 kalciumtabletta, mert iszonyatosan viszket a szemem, fülem, torkom, folyik az orrom, tüsszögök.

Annyira érzem, hogy hiányzik a mozgás is, nem nagyon merek itthon magamtól gyakorlatokat csinálni, féltem a Picit, nehogy ártsak neki valamivel, mindenképp utánajárok, h. terhestorna létezik-e még Barcikán és persze először kikérem majd az orvosom véleményét a témáról.

Tegnap, szerdán kijött Szilvi barátnőm, dumáltunk egy kicsit, mert a párjának felénk volt elfoglaltsága, addig ő nálunk maradt. Sütöttem amerikai palacsintát, most túróval ettük. Olyan jó, h. végre van kicsit több időm a barátokra!

Ma egész nap vasaltam, meg krumplistésztát főztem, most csak ilyen kis gagyi kaját volt kedvem csinálni.

Milu már csak 2-ig volt, de holnap kezdi a délutános műszakot.

Heni barátnőmmel is napi kapcsolatot tartok, ha nem is személyesen, megbeszéltük, h. jövő héten összeröffenünk náluk. Annyira támogat engem, gyógyítja a lelkem, ha kell, megerősít a jó dolgokban elhessegeti a rosszat helyettem is. Nagyon nagy támaszom és a fiatal ismerős anyukák közt talán ő a(z) HenriET(t)ALON számomra. A kislánya meg a kisetalon, azaz Zitalon:-)

Másik legnagyobb támaszom pedig az Édesanyám. Mindig lelket önt belém és mindig számíthatok rá. Feltétel nélkül szeret és én is őt. És persze ott van a családom többi tagja, apukám, öcsém, anyósomék, sógornőmék, a barátaim...mindenkinek nagyon hálás vagyok!

Persze a Párom is központi "figura" a történetben, ő van fizikailag is mellettem nap mint nap, de ő mégiscsak másképp éli meg férfiként a dolgokat. A lelkesedésével, humorával tart engem "karban". Persze nemcsak idézőjelben, hanem sokszor szó szerint is:-) Egyetlen egy dolgot szeretnék, mégpedig azt, hogyha egy picit több szó esne  gondolatokról, érzelmekről, álmokról, elképzelésekről a Picikével kapcsolatban. Már nincs sok időnk:-)

2 volt középiskolai barátnőmet is értesítettem írásban az életünk legfontosabb változásáról, egyikük, Edit (lakhely: Újfehértó) barátnőm ma hívott fel délelőtt. Neki novemberben született kislánya és ő is kimondhatatlanul örült, h. gyarapodunk. Megköszöntem neki, h. valószínűleg az általa ajánlott cickafark-tea is besegített, h. most itt tartunk:-) Cuki volt, és annyira megváltoztatta az anyaság, szemmel láthatóan nem (mert személyesen nem láttam azóta), de füllel hallhatóan a telefonban egy nyugodt, boldog, kiegyensúlyozott anyukát érzékeltem. A korábbi pörgős, rohanó életmódos, de nagyon ügyes mindenbenbennevagyok-szervezkedek Editet nem találtam az éter másik oldalán. Az az élet is jól állt neki, de ez a békével, meghittséggel  teli még jobban. Szerintem. Megígértem, hogy aug.-ban vagy legkésőbb szeptemberben mindenképp meglátogatjuk őket. Szégyen rám nézve, h. Csöppségüket még csak képen láttam...
Szándékosan hagytam a végére egy szomorú dolgot. 2012. júl. 31.: épp 2 éve vesztettük el Ármin babánkat. Milán dolgozott, én behoztam aznap néhány szál virágot a kertből és emlékeztem. Csendesen, néhány könnycseppel. Nem akartam nagyon mélyre ásni a múltban,nem akartam, h. nagyon fájjon. Köszönöm 1. babánknak, hogy angyalként vigyázza lépteinket és mellettünk áll, hogy testvére megszülethessen. Szeretünk, drága Árminunk és soha-soha nem felejtünk el!!!
16. hét:
http://www.pampers.hu/hu_HU/pregnancy-calendar/week/16#your-baby