Összevissza

Csodálatosan sikerült kitörölnöm az összes mondatot ebből a bejegyzésből... felrobbanok az idegtől!!!!! És sajnos a visszavonás gomb sem működött már...

Azt sem tudom miket írtam... 

Nagyjából próbálok visszaemlékezni.

Szerda: kicsit fájt a hasam, Milunak is említettem.

Csütörtök: hasfájásra, menstruáció előtt szokásos derékfájdalomra ébredtem. Bevettem egy Mg-t és próbáltam visszaaludni. A délelőtt és kora délután folyamán is fájt a/z (al)hasam, de estére elmúlt. Sok folyadékot ittam. Aztán meg iszonyúan megkívántam a kakaós csigát, Heni barátnőm receptjét felhasználva sütöttem is egy adagot. Hála Istennek nagyon jól sikerült, bár féltem a dagasztástól. Néhány kép ízelítőül: 

Felbuzdulva a sikeren, pénteken sokadjára megpróbálkoztam egy sokadik pizzarecepttel, amit egyik szabolcsi barátnőm egy igazi pizzériából mentett át... de sajna szintén a kutya ette meg a nagy részét, mint már annyi más általam sütött pizzának. Valahogy kemény a széle, nem ízletes, sokszor a közepe is furcsa marad és nem tudok rájönni, h. mit ronthatok el. Így képen nem tűnik ehetetlennek, mert nem is az, de nem az igazi: 

Szombat: szüreteltünk. Illetve én nem, csak a fiúk. Kivittük a "hegyre" sógornőmmel meg Kislalival nekik az ebédet, voltunk kicsit a friss levegőn majd jöttünk haza.

Délutánra bejelentkezett az egyik barátnőm, trécseltünk egy jót.

Vasárnap: nem hagyott nyugodni a dolog, úgyhogy d.u. fél 5-ig bírtam, h. ne hívjam fel az orvosomat. Olyan ciki, hogy pont vasárnap zavarom, de hát végülis azért az orvosom, hogy bármikor fordulhassak hozzá. Meg egyébként sem bocsájtanám meg magamnak, hogy a szégyenérzetem miatt valami fontos dolog marad elhallgatva és az okoz bajt a későbbiekben. Elmondtam neki, hogy csütörtökön eléggé kellemetlen érzés volt a hasam környékén, fájt a derekam, meg a hüvelyben nyilalló érzést éreztem. Mondtam neki, hogy nem tudom mikor "kell" megijedni... erre ő: sosem szabad megijedni. Azt tanácsolta, h. pihenjek, magnéziumot szedjem, igyak sok folyadékot. De azt is felajánlotta, h. ha bemegyek hétfőn, szívesen megvizsgál, hogy megnyugodjak. Megígértem, hogy a biztonság kedvéért bemegyek.

Még délután Hencsi barátnőm hívott, hogy kiugranának, de lemondtam a randevút, mert pihenni esett volna jól és amúgy is Milán csinálta az előszobát, szóval kopácsolás közepette nem nagyon tudtunk volna nyugodtan beszélgetni. 

Hétfő: ma délelőtt bementünk Miskolcra. Most nem kellett túl sokat várni a dokira. Hála Istennek a Babócával minden rendben, a méhszáj (külső, belső) zárt, húgyúti fertőzésre utaló jel nincs. UH-n is megvizsgálta Picurkát a doki, minden oké volt ott is. Viszont a doki azt javasolta, hogy mivel az ilyen menstruációs görcs jellegű dolgok nem túl jók, bent kellene maradnom 2-3 napra, hogy kapjak egy kis Mg-t infúzió formájában. Mondtam, hogy én most nem úgy készültem, nem hoztam cuccokat, erre ő: jó lesz úgy is, ha másnap reggel jövök. 

Hát jó. Inkább 10-szer feküdjek bent feleslegesen, mint 1-szer nem és akkor legyen baj. 

Na de nem kell sajnálni, eltelik hamar az a pár nap, itthon is ágynyugalomra lennék ítélve, na nem mintha mindegy lenne, hogy hol alszom, de már megedződtem a kórházi tartózkodásban. Így legalább nem kell agyalnom, hogy mit főzzek, nem kell takarítanom 3 napig és pihenünk egy nagyot Kisgyönyörűmmel. :-)

Mondtam a családtagjaimnak, hogy nem szeretném, ha bárki is foglalkozna azzal, hogy mikor jöjjön látogatni. Nem kell. Jövök én haza. És remélem már csak január végén fekszek be ismét. 

Szerintem péntek, szombat környékén már írok a bent töltött időről. Természetesen itthonról. Remélem nem leszek itthon is ágyhoz "kötve". Sok tennivaló volna még...

23.

Hurrá! Már lassan félre kell tenni a babonát és elkezdeni gondolkodni, hogy mi mindent is kell majd beszerezni... Jöttek már felajánlások, mint ahogy azt már említettem is, de még azért "nagy tételben" nem merünk semmit sem átvenni, csak apróbb dolgokat fogadunk el. Sok mindent még csak elméletben.

Már annyira rá vagyok hangolódva a mi kis Csillagunkra, hogy más nem is nagyon érdekel és azon kapom magam, hogy a gondolataim nagy része is csak Ő körülötte forognak, minden érzésem, minden tettem. Bár igyekszem koncentrálni másra is (mert muszáj), de nem túl könnyű ám.

Mostanában tapasztalom csak meg igazán, hogy mekkora áldás (lehet) egy kisgyermek, persze tudom, hogy gond, baj is akad bőven. Úgy érzem egyre inkább harmóniába kerülök Vele, tudom mikor fog ébredni, megmoccanni, éhes lenni... azt hiszem jönnek szépen lassan azok a bizonyos ösztönök is. 

Nem akarok semmit elkiabálni, de annyira boldog vagyok, hogy megélhetem Őt, hogy hála Istennek most nincs gond a terhességgel, a méretekkel, a vizsgálatokkal... remélem változtat majd rajtam a várandósság egy kicsit, pozitívan persze. Bízom benne, hogy sokkal talpraesettebb, határozottabb leszek, felelősségteljesebb, még gondoskodóbb, mint eddig. Soha nem értettem pl., hogy a szüleim hogyan képesek annyi mindent megtenni értem/értünk, hogy lehet ennyire feltétel nélkül szeretni egy gyermeket. Most már kezdem megízlelni úgy igazán. És nagyon tetszik. Tetszik, hogy Őt tudom az első helyre tenni magam helyett (pl. lemondok dolgokról és megteszek dolgokat az Ő érdekében) és hogy a páromhoz még jobban ragaszkodom, mint eddig. Annyira szeretem Őt is, imádom, ahogy részese ennek az egész állapotnak, hogy jön velem minden vizsgálatra, figyeli a pocimat,  érdeklődéssel szemlél mindent, ami a Picivel kapcsolatos és nem utolsósorban így nagyon jó tudni, hogy egy biztonságos, szerető közegbe kerül majd a mi Kicsikénk. Nemcsak miattunk, hanem a tágabb családot tekintve is. Nincsenek különösebb konfliktusok, békés "szimbiózisban" élünk a családtagjainkkal  és bármikor számíthatunk rájuk. Meg néhány igazán jó barátra is. Ettől nem is kell több, még ebben a kegyetlen világban sem, amiben jelenleg élünk. 

Az étvágyam kezd egyre jobb lenni, bár a reggelikkel még mindig küzdök és nem viszem túlzásba az evést, az édességgel is próbálok csínján bánni (bár nagyon nehéz még részben is lemondani róla), igyekszem mindent enni, ami fontos ásványianyag-forrás lehet mindkettőnk számára. Sokat iszok, pihenek, fekszek, mert az orvosom szerint a kímélet, pihenés elengedhetetlen. És érzem, hogy igaza van. A lelkiismeretem is nyugodtabb, a hasam sem fáj, a közérzetem is jobb, ha nem viszem túlzásba az álldogálást, teszek-veszek-dolgokat. Bár lenne mit csinálni, de igyekszem apránként beosztani. És nem utolsó sorban a vérnyomás is megfelelő a stresszmentes életmód miatt. Mozogni, friss levegőn lenni jó volna többet is, de talán elég, ami van éppen. 

Kicsi lánykánknak sokszor éneklek, beszélek hozzá, zenét hallgatunk. Szereti:-) 

Tegnap (kedd) fél 10-re mennünk kellett Miskolcra a kórházba, a szokásos 3 hetente ismétlődő UH-ra. Milán is jött velem, bár dolgoznia kellett volna, de vett ki egy szabad napot, mert amúgy sem volt kedve menni a melóhelyre. Soha még csak táppénzre sem megy el, pedig mondom neki, hogy  kihasználhatná, hogy rendes háziorvosunk van:-)

Visszatérve: a dokira már vártak többen is, elvette a papírjainkat és egyenként mindenkit behívott. Én voltam az utolsó a pár ember közül. A doki viszonylag kipihent volt és türelmes, nem az a rohanós, mint általában, így fel is tettem neki néhány kérdést pl. a fogröntgenről, a toxoplazmózisos eredményemről stb. Írattam újabb adag Clexane-t is. Természetesen megint néztem egy nagyot, mert a leleteket, recepteket író adminisztrátor csaj- mint már annyi másik, akikkel eddig találkoztam- gondolt egyet és már nem volt kedve beutalót írnia vérvételre. Szépen kisétált és az orvosom írta meg a gépen... szörnyű, hogy mit képzelnek magukról ezek az adminisztrátorok.  

Következett az UH. Ahogy vártunk, kb. fél óra elteltével szólt a doki a kintlévőknek, azaz nekünk is, hogy picit még várnunk kell, mert az egyik kismamája épp szül, oda kell mennie hozzá. Hm.. nem örültünk, de megértettük a dolgot. Kb. 1-1,5 órát lehetett távol, majd folytatódott a rendelés az UH-n. Sorra kerültünk, bár most talán egyikünk sem volt annyira izgatott a pénteki 4D után, ahol ugye valamelyest megnyugodtunk, hogy minden rendben.  Ezt említettem a dokimnak is, aki kérdezte, hogy hol voltunk 4D-n, tetszett-e stb. Valószínűleg ezen (is) felbuzdulva, az orvosom magától adott 3 UH-s képet, amit mindjárt közzé is teszek. Mondta, hogy szépen dolgozik a Picink szívecskéje, minden rendben Vele. Kicsi arca is szabályos, a BPD-t 2.-jára tudta csak megmérni, mert közben elúszott a Kicsike. A képeken az orrocskáján egy kis redő látható, az a keze lenne, mert odatette fotózás közben:-) Nagyon édi ezeken a képeken is a mi apró Kincsünk, a szájacskája különösen tetszik, olyan szép és telt. Na meg a cuki kis fülei. Meg persze úgy mindene. 3 hét múlva láthatjuk újra Édibébit. 

Gyorsban volt a fotózásom, így elég csapzott vagyok:-):

23. hét:
http://www.pampers.hu/hu_HU/pregnancy-calendar/week/23#your-baby

4D

Ma fél 6-ra van időpontunk Ózdon 4D-s UH-ra, már teljesen lázban égek miatta és legszívesebben most előre tekerném az időt, hogy végre láthassam Picurkánkat. Persze izgulok kicsit, h. minden rendben legyen Vele. De tudom csodaszép és egészséges lesz, mert ennek így kell lennie. A méretei teljesen megfelelnek majd a korának és a lehető legtöbbet mutatja majd magából apró Kincsünk. Ébren lesz, mocorog majd, de csak annyira, hogy szuper felvételeket lehessen Róla készíteni. Drága kis arcával mosolyog és mosolyt meg persze könnyeket csal majd a mi arcunkra is édes kis Csodánk. Felfedezünk már most magunkból vonásokat az arcocskáján. Ásít majd, szopizza apró ujjacskáit, forog, belémbújik, szégyenlős lesz, de csak pár percig, majd megmutatja a nemét is. A doktorbácsi meg fogja erősíteni, hogy kislány. Vagy azt, hogy kisfiú:-).
Lelkemet ünneplőbe öltöztetem, mert nagy pillanatok lesznek ma kora este. Az egész világ  a szemünk elé tárul a monitoron. A mi miniatűr kis világunk, csillagokkal, galaxisokkal együtt, maga a Mindenség.
Nagyon boldogan fogunk távozni a babamoziból, abból a fantasy-filmből, ami nemsokára valósággá válik....
Legalábbis így álmodom meg. És én hiszek ebben az álomban. Istenem, légy velünk!
Újra itthon! Hála az Égnek elvileg minden oké. Kb. 1,5 órát kellett várnunk, h. sorra kerüljünk. De megérte!!!
Azt mondta a doki, hogy ilyen izgő-mozgó gyereket még nem látott, nagyon nehezen sikerült elkapnia 1-1 pillanatot, mert rögtön haladt is tovább Csöppségünk. Lehet, hogy nem kellett volna édeset ennem előtte és úgy kissé nyugodtabb lett volna. Éreztem minden mozdulatát, ráadásul az UH-gép feje is úgy nyomta már a hasam, szerintem Prüntyőke is azért menekült már, hogy hagyjuk békén. 
Olyan kis gyönyörű a mi Picikénk, már most! Elég rosszul sikerült a képeket lefényképeznem, inkább majd beszkennelem valamikor, de ízelítőül a KISLÁNYUNKRÓL (100%, hogy picilány) pár kép és adat:

Széppofi

Közelebbről

Mosolygós kis töklámpás:-) De így is gyönyörű!

Nyugisabb pillanatában

Egyem meg...

Cukikánk

Puncika

Mint egy grafitrajz

Édibébi

A sorozat

Bár még nem vagy itt teljesen köztünk, mégis érzem tested, hallom lelked Drága Kincsünk! Hisz létezel!!! 

Ezt a dalt Neked küldöm! Bizonyára ismerős lesz, mert hallgattuk már együtt! <3

http://www.youtube.com/watch?v=Y8LS2lDq-0Y

22

Itt tartunk. Még nyugodtabb leszek, ha majd az első számjegy 3-ra változik. Ja és még annál is nyugodtabb leszek, ha a második számjegy pedig legalább 6-osra, vagy inkább 7-esre.De így lesz, tudom.:-)

Milán most ment el délutánra, így enyém a gép!:-) Most csak az elmúlt 2 napról írok, a hétvégét előző bejegyzésemben felvázoltam.
De a vasárnap késő estéről még egy utolsó gondolat: A facebook-on láttam meg egy volt tanítványom testvérének a kiírását, miszerint a bátyja életét vesztette. Szóltam Milánnak is, mert látásból ő is ismerte a fiút, h. Úristen... mi történt. A hozzászólásokból ítélve öngyilkos lett a srác. Annyira sajnálom és olyan felfoghatatlan, h. ilyen fiatalon mi vihet rá valakit, h. véget vessen az életének. Nem tudom milyen (anyagi) körülmények között élhetett a családjával, vagy belekeveredett-e valamibe, ahonnan csak így volt kiút, de azt hiszem ez mindegy is. Némán, elsápadva görgettem a kommenteket a fiú adatlapján... és mai napig nem tudom felfogni. Itthagyta a családját, barátnőjét, álmait...
Azért is szörnyű ez, mert néhány hónapja az ózdi volt osztályomból lett öngyilkos egy fiú, aki ugyan nem sok időt töltött a csapatban, mert igazolatlan órái hamar összegyűltek annak idején, mégis mély megrendüléssel fogadtam azt a hírt is. Pedig őt is nagyon sokan szerették...
De evezzünk kissé kellemesebb vizekre.

Hétfő: sokadszori próbálkozás után végre a rendelőben találtam a területileg illetékes fogász szakorvost. Kb. aug. vége óta körözöm, de soha nem volt a "helyén". Nyaralt, konferenciákra járt, miegymás. Máshoz meg nem akartam menni, mert feleslegesen nem akartam egy vizsgálatra pénzt kidobni.

Nincs semmi gond a fogaimmal, csak azt az egyszeri szűrést akartam letudni, amit terhesség alatt javasolnak. 

Az egyetlen kis kellemetlenségem - amit az orvosnak is említettem-, hogy pár hónapja észrevettem a bal oldali felső fogsoromnál egy enyhén mozgó fogat. Nem fáj, nem érzékeny, csak nem olyan stabil, mint a többi. Legnagyobb megdöbbenésemre a doki azt mondta, hogy nem is csoda, ha mozog, ugyanis ez még egy TEJFOG. Micsoda??? 32 évesen nem hullott ki minden tejfogam? Hmmm... felettébb érdekes. Azt tudom, hogy korábban (kb. 10-15 éve) a másik oldalról húztak ki egy tejfogat, mert nem akart magától kiesni. De azóta sem tudott szépen rendeződni az a rész. A doki azt is említette, hogy ezalatt ott van a maradandó és meg kellene röntgenezni (nemcsak a problémás területet, hanem a másik oldalt is és hogy mondjam majd a rtg.-es kollégának, hogy fogakat keresünk!!!). Azt mondta nem sürgős, teljen még el 1-2 hét, addig is nagyobb lesz a terhesség is. Kérdeztem, hogy jár-e valamilyen veszéllyel az, h. ilyen gond merült fel. Azt mondta, hogy első körben ő azt mondaná, hogy semmi probléma nincs a fog alatt sem, de a rtg. megmutatná, hogy van-e alatta ciszta (vagy valami ilyesmit magyarázott, nem értek hozzá). Jó, menjek vissza 2 hét múlva, ha már meg lesz a rtg. felvétel.

Na ezek után még elmentem turizni, meg szétnézni kicsit, venni Editke néninek ajándékot, mert a napokban volt a névnapja, de nem tudtuk még felköszönteni.

Elég is volt a mászkálásból, estére kissé el is fáradtam és lepihentem, mikor hazaértem. Előre elkészítettem a másnapi kaját, amennyire lehetett, mert délelőtt mennem kellett a védőnőmhöz, meg ugye a névnaposhoz, Milán meg délutánra indult dolgozni. 

Kedd: reggel korán keltem, gyorsan sütőbe csirkecomb be, kis krumplipüré hozzá, a karfiolt már csak panírozni és sütni kellett. Készen is lettem 10 körül, majd kocsival leszáguldottam Henihez. Volt egy lány előttem, meg közben is jöttek. Ez volt a védőnőmmel az utolsó találkozás, mert korábban említettem, hogy elköltözik. Még utoljára is biztatott, hogy szép, erős a Picikénk szívhangja, jól nő a hasam is, vérnyomás rendben és csak jön rám lassan 1-2 kiló is, biztos benne, hogy minden rendben lesz. Mondta, hogy még nem tudja ki jön helyette, de fog érdeklődni utánunk, szeretné, ha informálnánk állapotunkról. Én megadtam neki ezt az elérhetőséget, itt hétről-hétre nyomon tud követni, akár képekben is. Nagyon örült.

Említettem neki ezt a "fogas kérdést" és ő azt mondta, hogy nem örülne a rtg.-nek, ha nem muszáj. Csak sugár az, akárhogy is nézzük. Az lesz a legjobb, ha jövő hét kedden kikérem a nőgyógyászom véleményét is erről és beszélek a fogorvossal utána. Ha nem feltétlenül szükséges, én sem szívesen megyek bele a röntgenbe. Még ha rám is tesznek valami ólomköpenyt, akkor sem. 

Az érzékeny búcsút  követően gyorsan felmentünk Milánnal anyósomékhoz, kapott egy laptoptartót, tetszett neki. Nem sok időnk volt vendégeskedni, mert Milu ment dolgozni. Kocsival. Én átugrottam sógornőmékhez egy kis rántott karfiollal, csak ő és a kis Lala voltak otthon, mert az apuka dolgozott. Beszélgettünk, sütiztünk, játszottunk a Kicsivel és terhességgel-kisbabával kapcsolatos tanácsokat is adott Zsuzsa, amit rám bízott, h. megfogadok-e vagy sem.:-) Jó, hogy itt van a közelemben, ő már sok mindent ki-/megtapasztalt, így bizonyára fogom traktálni a kérdéseimmel. Vagy 2 óra hosszát dumcsiztunk, és hazajöttem egy kis rendet tenni. De nem sok minden lett belőle... Olvastam, angoloztam, Picurkám mozgásait figyeltem. Észrevettem, hogy kezd beállni a mocorgása bizonyos időszakokra, el is kezdtem írogatni, de a hétvége megszakította a folyamatot, így pár napig még jegyzem magamnak Töpörtyűm alvási-ébrenléti szakaszait. Azt mondják, idekint is hasonló periódusokban fogják váltani a szakaszok. Az jó, mert akkor éjszaka nem lesz sok baj vele. Igaz későn fog elaludni és hamar fog kelni, de legalább lesz ott pár óra egyhuzamban (persze majd az éjszakai szoptatás még egy másik kérdés).

Szerda: betöltött 22. Milán nem volt jó hangulatában délelőtt, a kocsira megint költeni kell majd és ráadásul az ajtó sem záródott normálisan. Persze óvatosan utalt rá, hogy nem én vagyok-e a hunyó, nem mentem-e neki valaminek... rosszul esett a gyanúsítgatása, bár tény, hogy egyszer már meghúztam egy Suzukinak az oldalát.:-P. De attól még nem kell rögtön engem elővenni. Mittudomén, h. mitől rossz az a rohadt ajtó. Én csak annyit észleltem, hogy nehezebben nyílik ki mostanában, a kp-i zárral is van valami. De még jó, hogy mikor egyedül mentem vele, mindig le tudtam zárni. Valamit nagy idegesen reparált, hegesztett rajta és viszonylag sikerült jól elhárítani a hibát. Utána már jobb kedve is lett, szólt is hozzám. Megbékélt. De nem felejtem el, h. én voltam a bűnbak. Pedig ártatlan vagyok. 

Este jövök a képekkel, mert ugye délelőtt "mosolyszünet" volt, nem akartam traktálni a pocakosfotók készítésével. Most összerámolok, lendítek valamit a lakáson, bár nagyon nem megyek bele a sűrűjébe, mert az előszoba még mindig félkész állapotban van. Angolozni és babás dolgokról olvasni szeretnék a mai nap. Remélem nem alszok el a könyvek felett.

22. hét:
http://www.pampers.hu/hu_HU/pregnancy-calendar/week/22#your-baby

SzuperSzombat

Nagyon vártuk már a szombatot, mert végre elutaztunk nagyon kedves Szabolcs megyei barátainkhoz, ráadásul egyszerre többhöz is!

Kezdeném azzal, hogy én Nagykállóban voltam középiskolás és egyik (azóta is) legjobb barátnőmékhez látogattunk Újfehértóra délelőtt. Kb. 11 után értünk hozzájuk és sokáig nem is időztünk, mert mentek délután esküvőre. Látogatásunk legfőbb apropója az volt, hogy tavaly novemberben született meg a Kislányuk, és pofámról leégett már a bőr, hogy nem voltunk azóta náluk megnézni a Csöppséget.

Az esküvőjükön voltunk, de azóta csak telefonon, akkor is hébe-hóba tartjuk a kapcsolatot. Persze ez is több, mint a semmi. Csak sajnos az ember még a közeli barátaival sem olyan intenzitással kommunikál, nemhogy egy viszonylag távol élővel... Na de végre összejött a várva várt pillanat.

Amint megérkeztünk, Edit barátnőm körbevezetett a házon, ugyanis az esküvő idején erre nem nagyon volt lehetőség. A lakásuk gyönyörű és igazán azt tükrözi vissza, ami a házaspár (leginkább) férfi tagjának a munkájához illő. Komoly, felelősségteljes munkakörben dolgozik a férj, ennyit mondhatok.

Felmentünk az emeletre, mert éppen aludt a kis Anna, a fal felé fordulva, így pici arcocskájára még várnunk kellett. Beszélgettünk, ettünk-ittunk és közben felébredt Manóka. Edit megnyugtatott minket, hogy ha meglát a Pici és elkezd sírni, ne vegyük személyes sértésnek, idegeneknél ez az első reakció... Úgy is volt:-) De aztán feloldódott a Drága. Érdekes, hogy apukának és anyukának is barna szeme van, barna haja is, de A.-nak gyönyörű kék szeme és világosbarna haja. Nagyon édes volt a Picike és igazán jól viselkedett. Töltök is fel néhány képet, a büszke apukát (burkolt) kérésére nem jelenítem meg: 

Anya és az ő pici lánykája, aki kiszedte a fülbevalómat, miközben fényképezkedtünk:-)

Kis Gyönyörű

Nagyon cuki! (de jó lesz már a mi Kincsünkkel is ilyen képeket csinálni)

Mikor elbúcsúztunk, a Kicsilány olyan puszi-és ölelésáradatot "zúdított" rám, hogy majdnem  elbőgtem magam a meghatottságtól.:-)
E.-tel visszaidéztük a múltat pár perc erejéig, annyira jó volt beszélgetni vele. Teljesen megváltozott az életünk a középsuli óta, más irányba haladt a sorsunk, de olyan jó tudni, hogy még mindig vannak és lesznek közös dolgaink. 

Megbeszéltük, hogy ha kiforr a boruk (ez fontos!), jönnek ők is látogatóba hozzánk:-)! Úgy legyen!

Mivel Milán a NYF-TTFK-n végzett, "maradtak" haverok, akikkel azóta is tartja a kapcsolatot és igyekszünk egy évben egyszer találkozni, mindig más helyszínen. Most a G. családnál voltunk Oroson, jöttek Tiszalökről is K.-ék.

Amint E.-től eljöttünk, megkértem Milánt, hogy menjünk már egykori iskolám felé, hadd lássam, meg magát a települést is, szerettem volna a megváltozott központról egy képet csinálni. Gyönyörű lett a centrum, íme (a háttérben lévő sárga ház valóban sárgaházként funkcionál, szóval ha egyszer odakerülök, nem lesz teljesen idegen a környék:-)!): 

A nosztalgia után indultunk Nyíregyre, bár kissé hamarabb odaérve, mint a tervezett. A házigazda, Zoli már javában főzte a bográcsos lebbencslevest, igaz az idő nem volt túl alkalmas kertipartira, borongós és hideg volt, de nem is ez a lényeg. Készült még paprikás krumpli, pogácsa, keksztekercs, sós stangli (utóbbi 2 a tiszalöki anyuka által) és tócsni is, sajnos későn jutott eszembe a fényképezés, így csak egy lapcsánykát tudtam lencsevégre kapni, azt is már kissé megmeredt állapotban.

A G. család gyönyörű amerikai típusú házban lakik, szuperül berendezve, szép, rendezett kerttel. És maga a család is nagyon rendezett, igazi idilli família. A két gyerkőc is csodálatos, illedelmesek, tisztelettudóak, aranyosak, szófogadóak. 

Kis aggodalommal töltött el, hogy Máté, a nagyobbik gyerkőc eléggé meg volt fázva, bár lázat nem mért nála az anyukája. Imádkoztam, hogy ne kapjam el a vírust. M. igyekezett távol tartani magát tőlem, eddig még jól vagyok (kop-kop-kop). 

Nem tudom, elvagyok az állatokkal, de így várandósan kifejezetten ódzkodom ezektől a kis lényektől és hát vendéglátóinknál is volt egy fekete cicmicc, akitől rosszul voltam (bocsássa meg a világ, de utálom a macskákat egyébként is), főleg, mikor egy-egy óvatlan pillanatban besurrant a házba. Tudom, nem engedik neki, h. bent legyen, a gyerekeknek is azonnali kézmosás volt az esetleges érintkezés után, mégis, mikor átsuhant a nappalin, kissé felment az agyvizem. A toxoplazmózis veszélye továbbra is fennáll nálam és bár nem érintkeztem a kis döggel, mégis fokozott óvatosságra intettem magam. Így pl. nem ettem a kertben szüretelt paradicsomból, nehogy "macskalátta" legyen...

A tiszalökiek is megérkeztek, így teljes volt a csapat. Ettünk-ittunk, nevettünk, beszélgettünk, nyaralásos fényképeket néztünk. A fiúk szorgosan iszogattak erősebb nedűket is, de nagyon szépen tartották magukat, úgyhogy aggodalomra nem volt semmi ok.:-) Írtam le néhány finom receptet is, úgyhogy ideje lesz kipróbálni közülük párat. 

Tiszalöki barátainknak van egy kisfiuk, aki már nagyon sokat nőtt és kicsit oldottabb is volt, mint pl. tavaly, mikor nálunk jártak. Most hoztak nekünk "néhány" babaholmit, amit már a kisfiuk kinőtt. Pólyától kezdve a babatakarón, játszószőnyegen át a kiskabátig minden volt a csomagokban. Nagyon jó érzés volt elképzelni, hogy majd a mi Kicsikénk a pihepuha kiskabátban, kiscipőben, kissapkában fog "pózolni" nem is olyan sokára. Mivel bundazsákot is kaptunk, így már nem lesz gond a fogcsikorgató januári hideg, a Picikénk nem fog fázni (nem mintha amúgy nem vettünk volna neki bundazsákot, ha nem kapunk ajándékba:-))

A party éjszakába nyúló volt, a tiszalökiek este hazamentek, mi pedig ott aludtunk Nyíregyen. Másnap reggeli után indultunk haza. 

Ezúton is köszönjük a csodálatos estét, a sok finomságot barátainknak!

tiszalöKiss family

A kis gengszter

Szerényen

orosi jógyerekek

a házigazda

a háziasszonnyal

Már minden nagyon tuti neki...

A börtönőr (tényleg az!) a fogolylázadás leszerelését demonstrálja

Sodrófával gumibot helyett (ellestem ám a fogásokat!)

Apa nyomdokaiba lépett a kiscsávó

A 3 jóbarát

Miután vasárnap Miskolcra értünk, Milán még megbeszélte Attila haverjával (aki külföldön dolgozik és csak ritkán van itthon), hogy felszaladunk hozzájuk megnézni az albérletüket és beszélgetni velük egy kicsit. Ott nem készültek képek, de nem azért, mert nem volt jó náluk. Ott is van egy kislány, Evelin, aki szintén rengeteget nőtt, okosodott, mióta nem láttuk. Nem időztünk sokáig, Attila egy halom német csokival engedett utunkra bennünket. Persze mára már alig van belőle...
Hazafelé még anyáékhoz is beugrottunk, hiszen Barcikán keresztül jöttünk és anya amúgy is várt finom ebéddel.
Itthon eldőltünk, megnéztük az X-faktort youtube-on, amiről szombaton lemaradtunk és utána el is aludtunk.
Ja, Picurkánk nagyon szépen viselkedett egész hétvégén, jól bírta a gyűrődést, bár a barátok kíméltek is és kiszolgáltak, amivel csak lehetett. Úgyhogy szerintem idekint sem lesz gond Kiscsillagunkkal. Bármikor, bárhová elmehetünk majd vele, fog tudni alkalmazkodni, jól viselkedni. Legalábbis én így képzelem. 
Szerdán jövök a 22. heti pocakos képekkel.  Üdv mindenkinek!

21ezünk

Repül az idő, ha boldog az ember!:-) - mondta egy bölcs, akit Milunak hívnak. Magam sem hiszem el, hogy már kevesebb van előre, mint hátra. Vagy hogy is kell ezt érthetően kifejezni. Mert ugye most ezzel ugyanazt mondtam. A nincs sok hátra ugyanazt jelenti, mint a nincs sok előre. Hehe, de fárasztó vagyok ma...

Most ugyan nem vagyok nagy írós hangulatomban, de a lényeget próbálom gyorsan felvázolni.

Hétvégén - amint már említettem az előző bejegyzésemben - eléggé úgy éreztem, hogy keményedik a hasam, kicsit be is pánikoltam. De igazából nem tudtam eldönteni, h. ez meddig tart, mert az a görcsös fájdalom el-elmúlt, de a hasam olyan volt, mint a kő. Legalábbis szerintem. 

Hétfőre ígértek cukorterheléses eredményt, így délután felhívtam az orvosomat, aki a TAJ-számom bemondása után rögtön meg is nyugtatott, hogy tökéletes a cukrom. Nagyon örültem.

Megkérdeztem tőle ezt a keményedéses dolgot, azt mondta növeljem az adagot 2x2 MagneB6-ra és pihenjek, feküdjek sokat, kíméljem magam és igyak legalább 2-3 liter folyadékot (vizet) naponta. Ezzel különösebb gond nincs, mert a 2 liter simán megvan, ha levest, gyümölcsleveket stb. is beleszámolok, még több. Ha bármi gond van, menjek, kapok magnéziumot infúzió formájában 2-3 nap erejéig.
De a hasfeszülés, keményedés-szerűségnem nagyon akart múlni, ráadásul (al)hasi fájdalmaim is voltak,  gondolom megint nyúlnak a méhszalagok. A feszülés az oldalamnál elég elviselhetetlen,de a tudat, hogy nő Babuci, minden kellemetlenséget feledtet.:-)
Nos, kedden tovább folytatódott a feszülés, kellemetlen szurkálás és észleltem egy kisebb vízszerű foltot a fehérneműmön, ami ismét aggodalomra adott okot, mert 2010-ben is szivárgott a magzatvíz. Gondoltam, h. valami folyásféle lehet inkább, de Milut megkértem szaladjunk be Miskolcra, mert 3-ig bent van a dokim a kórházban, úgysem lennék nyugodt.
Még ott volt a nőgyógyászom, épp felvett egy kismamát az osztályra, gyorsan elmondtam mi a gondom, ő rögtön azzal indított, h. bent maradok pár napra, mert egyértelműen így nem lehet megállapítani, h. mi az.
Ööö... otthon a szekrényben hagytam pár cuccot a biztonság kedvéért (nem vittük be magunkkal, mert úgy gondoltam, hogy a félelmem nagyobb, mint maga a  probléma, nem volt rossz előérzetem), de Milunak meg sem említettem, csak akkor, mikor a doki fel akart venni az osztályra. Érveltem az orvosomnak, hogy végülis jól vagyok, csak a saját megnyugtatásomra jöttem be... Megvizsgált, nem talált rendelleneset. Mivel látta, hogy semmi kedvem bent maradni, még bekapcsolta az UH-gépet és megnézte Csöppséget. Minden oké volt, a magzatvízzel is, teljesen normális, sőt! Megkönnyebbültem. Mondtam neki, hogy nem akartam szórakozni, rabolni a drága idejét (mert panaszkodott, hogy reggel 6 óta egy falatot nem evett, aznap ő volt az UH-s doki is), csak én így vagyok nyugodt. Természetesen megértett és helyeselte, hogy a biztonság kedvéért bementem, de így abban maradtunk, hogy hazamehetek, ha bármi van, irány vissza! Kint a folyosón Miluval is lekezelt, neki is elmondta, hogy ő semmi rendelleneset nem lát és hogy ha úgy gondolom, bármikor befektet, csupán 3 napról van szó. Nagyon megköszöntük neki, h. túlórázott velünk (pénzt is adtam, bár nem akarta elfogadni) és megkönnyebbülve jöttünk haza.
Ja, látta, h. "panaszáradatom" közben a hasamhoz nyúlkálok és rögtön mondta, h. ezt ne! Ne simogassam, ne tapogassam. A tapintás amúgy sem jó tanácsadó a keményedést illetően. Biztatott, h. teljesen jó a hasam "állaga", normális, ez nem kemény.
Ma (szerda) már egész jó voltam, bár a bőr még mindig húzódik, feszül, de na... nő a poci rendületlenül.
Ma főzős kedvemben voltam, így csináltam "normális" ebédet (húsleves, rántotthús), Milu is nagyon értékelte.:-) Viszont iszonyúan elfáradtam. Úgyhogy most jó elfeküdni az ágyon.
Képeket teszek fel, de sajna kaotikus állapotok uralkodnak itt a lakásban, mert Milán elkezdte járólapozni a folyosót, így a jó üres fotófelület (konyhafal) összeszűkült és 1-2 lom, amiket a konyhába voltunk kénytelenek bezsúfolni,  a képeken is látható.

Na ez egy olyan szög, ami tényleg rengeteget csal. Nincs ekkora bendőm. 

21. hét:
http://www.pampers.hu/hu_HU/pregnancy-calendar/week/21#your-baby