Annyi hét, ahány éves vagyok:-)

A hét eseményei:

Csütörtök.: Milu d.e. dolgozott, én bementem Barcikára. Editke néni és Milu leleteit kivettem, majd a kínaiban hálóingeket vásároltam a kórházi tartózkodáshoz, gyógyszertár, DM, Rossmann. árak termékek felírása, otthon pihi anyáéknál -egyedül voltam, fájt kicsit a derekam, pennybe még elmentem, majd mamához fel. Soha nem megy sehova, de most rittig nem volt otthon, így még elszaladtam a húsboltba, 100-asba, mentem Milánért 2 után BC-hez, majd haza, Editke néniékhez felugrottunk, d.u. fasírtsütés és azt követően pihi,pihi,pihi. Nagyon megéreztem az ide-oda rohangálást, fájt a hátam, derekam, keményedni is elkezdtem.

Mama hívott, mert anya mondta neki, h. kerestem. Ne haragudjak, h. fel kellett másznom, és nem volt otthon. Megbeszéltük, h.  v.melyik nap felmegyünk hozzá, ebédddel vár minket.

Péntek: d.e. blog csinosítgatása, lencsefőzelék készítés, pakolászás a konyhai szekrényben,

nyillalás (alhas, hüvely). Gyorsan megfőztem, pihi-- nem nagyon szűnt, egész d.u. kisebb megszakításokkal visszatért, estére jobb lett.

Szombat: főzőcske, kórházi csomag összerendezgetése, d.u. anyóséknál, Zsuzsáék is feljöttek, Lalika cuki volt, este x-faktor.

Milu új életet kezd, le akar fogyni, így hazaállított egy nagy szatyorral: csirkemell, olivaolaj, rizs, puff. rizs, fagy.zdsgmix. Nekem hozott pisztáciát, mogyorót:-)

Nagyon büszke vagyok rá, mert eddig jól bírja, semmi édesség, még gyümölcs sem, mert nagy a cukortartalmuk, vizet iszik, tudatosan étkezik. Még a testmozgást kell beleilleszteni a napirendjébe valahogy.

Vasárnap:  d.e. Szilvi b.nőmmel face, (szóbajött ismét a rubeola elleni védőoltás, megnézte, neki van rub. bejegyzés az oltási kiskönyvében! - kissé megnyugtató), d.u. takarítás, pihi, nem voltam v.mi jól, gyengélkedés, alacs. vérny., visszatérni látszik a gyom égés, hátfájás is volt. Egyik Irinyis kolléganőm, Emese keresett telón, jól esett az érdeklődése.

Hétfő: délutánt  már nagyon vártam/vártuk, Manóka is érezhette, mert egész nap be volt indulva, 3/4 5-re volt időpontunk, Milu dolgozott d.e., hazajött, evett, majd indultunk is. Az eső szemetelt, be is sötétedett, a látási viszonyok egyre rosszabbak voltak.  Mikor megérkeztünk a magánrendelésre, legnagyobb  meglepetésünkre fodrásznőm és párja is már épp az ajtóban toporzékoltak és várták a bebocsájtást a dokihoz. Beszéltük, h. egy az orvosunk, de arra nem számítottam, h. összefutunk velük épp a magánrendelésen:-)

Voltak előttünk még vagy 3-an, szóval olyan rettentően sokat nem kellett várnunk míg ránk került a sor. A doki nagyon elcsigázott volt, én még pluszban lefáraszthattam a kb. 1 A4-es oldalnyi kérdéseimmel, de ez van. Már biztos hozzászokott ehhez tőlem. Miután tisztáztuk a kérdéseimet, megvizsgált, méhszáj zárt, gyulladás nincs. Majd UH következett, amit már Milu is láthatott. Mivel Bibike már nem fér bele egyben a monitorba, részleteiben mutatta meg magát kis Gyönyörűségünk, a pofikáját profilból láthattuk, cuppogott a kicsi szájával és a tipikus babapózt is felvette olyannyira, hogy a lábacskája már majdnem a szájában landolt. Egyik lábán láttuk az összes lábujjacskát, megzabáltam volna legszívesebben. Milán is nagyon élvezte a Pici produkcióit, látszott rajta, hogy boldogsággal tölti el. Már annyira várjuk Kicsinyünket!

Érdeklődtem a dokitól, hogy meg tudja-e mondani kb. hány gr-os lehet (emlékeztetőül Ózdon másfél hete 1900 gr-ot mondtak), a dokim olyan 1300 gr-ra saccolta (de lehet, h. a fáradtság miatt mondott ennyit és 2300 gr-ot akart közölni?)... Nem szóltunk semmit, de tegnap eldöntöttem, hogy többet nem kérdezem meg senkitől, mert mindegyik doki mást mond. Majd lesz amennyi lesz. Nem fogom ezen idegesíteni magam, hogy túl nagy, vagy túl kicsi. Én mindenesetre kezdem rendesen érezni a "terhet", úgyhogy biztos annyi, amennyinek kb. lennie kell.

Szó esett a szülésznő-fogadásról is, a dokim mindenkivel jó kapcsolatban van, úgyhogy bárkit választhatunk, ránk bízza. Persze még agyalok, hogy egyáltalán megfogadjunk-e v.kit, hiszen Milu - hacsak az utolsó pillanatban be nem paráztatja magát nagyon - ott lesz mellettem, szóval ha v.mi gond van tud szólni az ügyeletesnek. A szülésfelkészítőről is kikértük a doki véleményét, de nem foglalt állást, bár finoman utalt rá, hogy a felesége sem járt ilyenre és ő sem készítette fel a nejét ilyesmire, meg ha annyira akarok, könyvekben is utána tudok nézni dolgoknak. Majd meglátjuk. Sokan esküsznek arra, hogy igenis jó dolog a szülésznő megfogadása. Van egy csaj, aki 2010-ben épp ügyeletes volt, mikor szültem Ármint és nagyon szimpinek tűnt, de csak a keresztnevét tudom, a dokimat persze elfelejtettem megkérdezni, úgyhogy most fórumon nyomozok a teljes neve után:-)

Majd legközelebb dec. 14-én kell mennem az orvosomhoz, akkor lesz minden már: UH, flowmetria és NST is! Olyan messzinek tűnik az az időpont, dehát... nem könyöröghetek hetente időpontért (pedig legszívesebben legalább olyan gyakorisággal mennék ellenőrzésre!)

Este hazafelé beugrottunk még anyáékhoz, jó 1,5 órát voltunk náluk, elhalmoztak minden jóval, szokás szerint.

Mikor hazaértünk, várt 4 privát üzenet a face-en, az egyik egy nagyon kedves barátnőmtől, aki szóvá tette, hogy el vagyok tűnve és hogy az utóbbi időben szinte csak ő keres telefonon. Hm...igaza van amúgy. De akkor itt tudatom mindenkivel, akinek hasonló problémája van velem, hogy én nem igazán szeretek telefonon beszélni. Tudom velem van a baj, már inkább írásban, vagy ami még jobb: személyesen kommunikálok szívesen! Soha nem voltam az az ember, akinek a fülén lógott a telefon. Nem tudom miért nem kedvelem a kommunikáció ezen formáját és tény, hogy amennyire lehet, korlátozom is az effajta beszélgetéseket. Inkább mindenkit szeretettel várok ide hozzánk! :-)Persze a fizikai távolság miatt olykor rákényszerül az ember a távközlés ezen formájára, akkor ki kell bírnom és kész. Fura egy szerzet vagyok én, ugye??? Mondhatni nem normális.És ezek után nem is várom, hogy bárki fel fog hívni engem... nem mer/nem akar majd senki:-)

Úgyhogy bocs Drága barátnőm, ha megbántottalak, a napokban mindenképp fel foglak hívni és igyekszem jóvá tenni a hibámat. Bár ez már elég "eső után köpönyeg" -jelenség lesz, ami szintén hülyén fog kijönni...

Kedd: apasági nyilatkozattétel. Ezt már végre megértük... Ennyi aláírást, szignót még életemben nem adtam, mint ehhez a dokumentumhoz. El is van téve a kórházi pakkomhoz a papír, úgyhogy ennek is mehet egy pipa a noteszemben. Milu elismerte magát apának, még annak fejében is, hogy ezt visszavonnia már csak bírósági úton lehet :-))) Biztosítottam afelől, hogy ő az apuka, így a neve Kincsünknek már Szekeres lesz.

Szerda: Ma 10-re mennünk kellett az autószerelő sráchoz, mert a fékekre csak most volt ideje.  A 10 órából 11 lett, azt mondta 2 óra hossza alatt elkészül a kocsi, de aztán kiderült, hogy rossz volt bele az alkatrész. De elsimította az ügyet, csak sokkal többet kellett várnunk így, mint amire számítottunk. Elmentünk a gyógyszertárba, Müllerbe, Kikbe, Yiskbe. Milu feltűnően jól bírta a nézelődést. Én viszont marhára elfáradtam, elkezdett fájni a hasam, derekam.  Felmentünk anyáékhoz, mert úgy éreztem pihennem kell, összedobtam egy ebédet, közben tesómmal beszélgettünk, mert otthon volt, majd apa és később anya is megérkezett munkából. Kicsit maradtunk még aztán hívta Milánt a szerelő, hogy készen van a kocsi. Beugrottunk még tankolni, de ott meg Hencsi barátnőmékkel futottunk össze, akik a spontán találkozás örömére meginvitáltak hozzájuk. Már annyira esedékes volt a "randevú", hogy követtük őket hazáig. Meg is vacsoráztatott minket (tortilla, pita nyamiii) és kihozta a nappali közepére a kislány ruhákat, hogy válogassak. Kb. 30 kg ruha hevert a dobozban, amiből minimális mennyiséget válogattam ki. Azok voltak azok a ruhák, amik NEM kellettek.:-) Kb. 2 kg. A többi 28 kg-ot hazahoztuk:-) Heni bátorított, hogy csak nyugodtan, ami kell. Ebben már vannak nagyobb cuccok is, igazán örültem, hogy Gyermekünk 1 éves koráig (vagy még tovább) el lesz látva rucikkal. Annyira szép kis cuccokat kaptunk kölcsön, hogy nem tudtam ott hagyni szinte semmit. Kaptunk még fürdőkádat és állványt is, baldachint és tartót is. Meg kiscipőket. Ezúton is köszönjük a rengeteg segítséget, Heni! Beszélgettünk is, Bibike megmutatta magát a hasamon keresztül, amit Heni nagyon élvezett. Zita szépen eljátszott a szobájában, kihozta a legóját megmutatni, ami most a kedvenc játéka, a szülinapjára kapta. Annyira édes és szép az a pici lány! Szóval köszönjük az estét a családnak!

Szombaton vagy vasárnap Ti jöttök!!! Ne felejtsétek el, Hencsikém!
A cucckupac:

És a szokásos (már-már unalmas?) képek a 32. hétről. Szomorú a fejem, mert Milu most nem volt lelkes, felidegesítette magát valami barkácsolós dolgon:-) Rámragadt az idege.

32. hét:
http://www.pampers.hu/hu_HU/pregnancy-calendar/week/32#your-baby