A bizonyíték

Május 20: számomra egy gyönyörű vasárnap. Első dolgom volt, mikor felkeltem, hogy fogtam a kis terhességi tesztemet és bevonultam a fürdőszobába. Izgultam kissé, de mégsem annyira, mint az előző tesztelés esetén 1 hónappal ezelőtt, amikor is már vigasztalhatalanul könnyekben törtem ki, hogy ismételten nem fogant meg Ő. Szóval elég nyugodt maradtam ezúttal és már az első percekben boldog voltam, hiszen rögtön megjelent a 2. csík is. Igaz, elég halványan, de egyértelműen ott volt. Milánt lélekszakadva ébresztettem fel, szegénykém megijedt, hogy valami baj van. Álmos pillái mögül fáradt, üveges tekintete azonnal kristálytisztává változott és hatalmas mosoly váltotta fel a gyűrött arcvonásokat. Igaz a 2. csík haloványsága miatt nem volt 100%-ig biztos a dologban, de mondtam neki, hogy olvastam: a két csík nem biztos, hogy egyforma erősségű. Unszolására bementünk Barcikára egy újabb tesztért, hogy örömünk tényleg ne csak délibáb-szerű formát ölthessen. Siettünk haza, hogy minél hamarabb még jobban megerősödjön hitünk az új Élettel kapcsolatban. És ez így is lett:-)

Nagyon rossz a fotó, de talán látszik valamelyest

Mégis kételyek merültek fel bennünk, hogy vajon jó helyen van-e, életképes-e, stb.

Másnap délután elmentünk az egyik barcikai nőgyógyász magánrendelésére, azt sem tudtam ki rendel aznap, nem is érdekelt, gondoltuk a terhesség tényét bármelyikük meg tudja erősíteni.

Elmondtuk az orvosnak dióhéjban az előzményeket és hasi ultrahanggal kezdett vizsgálni. Kedvünket szegte "kissé" és nagyon elbizonytalanított a doktor kétségbeejtő filozofálgatása, hogy : "háááát, nem tudom... nem itt kéne lennie... , nagyon lent van". És ez baj? - kérdeztem idegesen. Már nem tudom pontosan mit válaszolt, de nem voltak biztatóak a szavai. Kért, hogy menjek be másnap reggel a kórházba, ott megnézne hüvelyi uh-gal is, hiszen annyira kicsi még a terhesség, hogy bármi lehetséges. Rendben. Behúzott 4000 Ft-tal majd távoztunk.

Mondtam Milánnak, hogy én nagyon ideges vagyok és szeretnék úgy hazamenni, hogy nyugodt vagyok.

Felhívtam a miskolci orvosomat, aki végigkísérte előző sikertelen terhességem, hogy tud-e aznap fogadni, sürgős lenne. Este 7-re adott időpontot. Fél 6 körül bementünk Miskolcra és elütöttük az időt. 3/4 7-re értünk a magánrendelőbe, rengetegen (legalább 6-7 ember) volt előttünk. Sebaj. Kivárjuk. Lényeg, h. megnyugodjunk. Fél 9-kor kerültünk sorra, az orvosom is nagyon fáradtnak tűnt már, amit nem is csodáltam. Délelőtt a Megyeiben, délután a magánrendelésen késő estig... mindezek ellenére kedvesen fogadott, mint egy régi jó ismerőst (hiszen az is vagyok már számára), elmondtuk, hogy miújság és szemmel láthatóan nagyon örült a hírnek, kissé eg is dorgált, hogy ezt nem mondtam a telefonban. Persze azt sem említettem neki, hogy másfél órával ezelőtt ránk ijesztettek Barcikán. Megvizsgált. Neki volt a rendelőben is hüvelyi ultrahang, de ő is említette, hogy ez a terhesség még annyira picike és csalóka (kb. 4 hetes), hogy itt még bármi lehet, akár méhen kívüli is... na, újabb para. Azért 0,5 mm-es kis "kezdeményt" megállapított. Kért, hogy 1 hét múlva menjek be a kórházba, ott jobbak a gépek és addigra fejlődik is a Picurka. Több, mint egy hét múlva tudtam csak eljutni hozzá, mert közben suliban vizsgáztattam, már le akartam tudni azt is.

Mondanom sem kell, hogy iszonyatosan lassan teltek a napok, aggódtam is, de mégsem annyira, mint ahogy vártam volna magamtól.

Eljött május 30-a, egy szerdai nap, ami egyébként a névnapom is volt és úgy voltam vele, hogy ezen a napon csak jó dolgok történhetnek velem/velünk. Már reggel fél8-kor vártuk főorvos urat, aki meg is érkezett és kis idő múlva beinvitált az UH-szobába. Akkor volt Kicsikénk pontosan 6 hetes és kissé nehezen, de megtalálta doktor úr Picurkát rendes UH-gal és láttam, ahogy a Pici szíve is dobog... leírhatatlan boldogság töltött el és elkezdtem könnyeimmel küszködni. Az orvosunk gratulált mindkettőnknek, miután hosszasan nézte, méregette Picurkánkat és megdísérte, hogy milyen sokat nőtt 1 hét alatt:-) Hiszen már nem 0,5 mm volt, hanem 3 mm!!! Kérdeztem, hogy akkor minden rendben van-e, jó helyen, nem méhen kívüli-e. Megnyugtatott, hogy semmi gond. Kérdeztem tőle, hogy dolgozhatok-e még, mert én inkább táppénzre szeretnék menni, semmi szükségem a suliban az év végi hajtás hercehurcájára, a tanulók nyavalygására, stresszre, idegességre. Írt egy papírt, amivel másnap felvetettem magam a háziorvosommal táppénzre.

Miután kijöttünk a MEgyei KH. szülészet-nógyógyászat részlegéről (ahol 2 évvel ezelőtt szörnű élményeim voltak), Miluval átöleltük egymást és nagyon boldogok voltunk. Az ő könnye is kicsordult.

Azonban mihelyst elhagytuk az épületet, eszembe jutott, hogy elfelejtettem valamire rákérdezni. 2010-ben ugyanis több kivizsgálás történt a sikertelen terhességemet követően és megállapították, hogy trombózishajlamom van, ami azt jelenti, hogy a köv. terhesség teljes idejére alacsony heparintartalmú profilaxist, azaz véralvadásgátló injekciót kell használnom. Emiatt egyébként ment is a dilemma, mert akkoriban azt javasolta egy Barcikára kijáró debreceni hematológus-professzor, hogy mindenképp Debrecenben vetessem magam terhesgondozásba, ha egészséges gyereket akarok... mintha máshol nem is születhetnének egészséges gyerekek. Kattogtam/Kattogtunk, miután kiderült a terhességem, hogy akkor hova is menjünk. De úgy voltam vele, hogy a miskolci orvosomban megbíztam már akkoriban is és most is, ő ismeri a kórtörténetemet, Miskolc még elérhető közelségben van és persze kikértem védőnő, orvo, háziorvos véleményét is a Debrecenbe-járással kapcsolatban. Mindannyian azt mondták, h. Miskolcon is elég jó a hematológia, felesleges emiatt 160 km-eket utaznom. (Jártunk mi ott 2010-ben is és igaz, hogy nem áltattak akkori terhességemmel kapcsolatban, de amilyen embertelen módon közölték, hogy a legrosszabb fog történni velünk, sokkal jobban frusztrált a gondolat, h. oda kell majd leutaznunk a 9 hónap alatt, mintsem az, hogy Miskolcon született meg halva az 1. gyermekünk.)

Szóval felhívtam az orvosomat és mondtam neki, hogy valamit elfelejtettünk. A véralvadásgátló injekciót. Jún 1-jén, pénteken bementünk hozzá újra, adott beutalót a hematológiára (ami csak a Semmelweisben van Miskolcon) és felírta a Clexane 0,4 mg-os injekciót, minden nap azonos időben combba vagy hasba adjam magamnak... nem volt ez ismeretlen számomra, mert a szülésem után is adtam magamnak ilyet a kórházban. Sőt, alig vártam, hogy elkezdhessem, hiszen ez is megerősített abban, hogy igyekszem mindent megtenni azért, hogy az első eset ne fordulhasson elő még egyszer.

Miután ezt lerendeztük, átmentünk a Semmelweisbe, ahol nagyon gyorsan sorra kerültünk, mennem kellett egy vérvételre, majd kértek, hogy menjek vissza 13-án is, mert a kocsi Debrecenbe 2 hetente meg és pont lekéstünk róla.

A Semmelweisben nagyon-nagyon rendes, normális orvosokkal, asszisztensekkel, "vérvevőkkel" találkoztam, és feltűnően gyorsan ment minden, nem kellett órákat várnom.

Kiváltottuk a Clexane-t is és még egy kis kitérő után (állatorvos Felsőzsolca) gördültünk haza.

Igen, állatorvos. Van egy goldenünk, akinél sajnos gombás fertőzést állapítottak meg májusban (előtte minden orvos rüh-re gyanakodott és az ellen is kezeltük). A májusban kapott gyógyszerek nem segítettek rajta, így elmentünk tanácsot kérni.

Ezt csak azért írom le, mert ugye ez is egy kockázati tényező, hogy a portán szaladozik egy beteg kutya, bár a lehető legkevesebbet "érintkezek" vele, mióta terhes vagyok. Remélem nem lesz baj. Kérdeztük, h. emberre veszélyes-e, de nagyjából megnyugtató választ kaptunk, igyekszünk betartani a legalapvetőbb higiéniai szabályokat. Remélem nem lesz emiatt semmi gond a terhességemet illetően.

Folyt. köv.