Az elmúlt hetek dióhéjban

Kezdem utolérni magam, bár még így is le vagyok maradva több, mint 2 hét eseményeivel. Nagy elhatározásom, hogy minden napról írok ezentúl néhány sort, de... nem ígérek inkább semmit:-)

Szóval szorgalmasan adom magamnak jún. 1. óta az injekciót, az orvosom azt mondta, hogy ártani nem fog, sőt... gondolom ezt azért is említette, mert ugye most folynak vizsgálatok erre az egészre vonatkozóan 2010 óta, de úgy olvastam, hogy ez nagyon kicsi mennyiség, tehát ha még nincs is beállítva, h. pontosan milyen adag kell, ez biztosan nem fog bajt okozni. Amúgy meg teljesen mindegy, mert ha nem szúrnám magam, akkor meg azon izgulnék. Biztosan tudja az orvosom mit szabad és mit nem. Azt mondta, ez rutindolog, nagyon sok kismama szorul ilyen segítségre, már csak ezért sem érti, hogy ilyen miatt Debrecenbe küldtek volna. Na mindegy, bízom a megérzéseimben, hogy jól cselekszem, az orvosválasztást illetően is.

Május 31-től vagyok táppénzen, telefonon beszéltem az ig.h. nővel, hogy mi újság. Tudta az előtörténetemet, így abszolút megértően viszonyult a dolgaimhoz, annyit megígértem, hogy természetesen lezárom a jegyeket és minden adminisztratív dolgot elintézek. Akinek kellett, állítottam össze feladatlapot javítás céljából, de nagyon nem hatott meg, h. év vége közeleg, annyi emberen segítettem már, annyi tanulóval voltam jószívű és nem kaptam vissza töredékét sem ennek, sokszor még egy köszönömöt sem, így abszolút hidegen tudott hagyni, hogy ki mit gondol azzal kapcsolatban, hogy csap(at)ot, papot, kollégát, tanulót hagytam és pihenek itthon. Tavaly előtt a másik iskolámban, ami egyébként is sokkal jobban a szívem csücske volt, mint a jelenlegi ( és most még enyhén fogalmaztam), nagyon-nagyon becsületesen végigvittem az évet, 5 hónapos terhesen is 4 osztály érettségis napjait ültem végig, csakhogy ha már nálam tanultak, ne kelljen másnál bizonyítaniuk. Megbántam ezt a fajta lelkiismeretességet, mert talán ez is közrejátszhatott abban, hogy nem fejlődött úgy az első gyermekem. Mostanára értettem meg, hogy nem szabad túlhajszolnom magam és lelkiismereti kérdést csinálnom jegyekből, tanulókból, a helyettesítéseimből, abból, hogy hány kollégának okozok így év végére kellemetlenséget. Bár csiripelték a madarak, hogy a hátam mögött megy a susmus, hogy hogy hagyhatok így itt mindent év vége előtt 3 héttel és akkor éppen nagyon bántott a dolog (persze még akkor az illető nem hiszem, hogy tudta, terhes vagyok), de túltettem magam rajta és egyáltalán: mi jogon mer a másik bírálni engem, főleg, hogy azt sem tudja miken mentem keresztül. Megjegyzem félév előtt úgy elhúzott a szóban forgó kolléga, hogy 1 hónapig nem is láttuk, mégsem volt egy rossz szavam sem, pedig szívességből kellett helyettesíteni. Na mindegy, nem is pazarlom tovább az időmet, billentyűleütést az ilyesmire. 1-2 kolléganőmnek kénytelen voltam megmondani mi a helyzet és abszolút megértőek voltak.

Bementem a suliba is kb. 2 alkalommal, igyekeztem késő délutánra időzíteni a "látogatást", hogy minél kevesebb emberrel fussak össze, mert nem akartam még elkiabálni a dolgot. ennek ellenére voltak, akik rögtö gondolták miért tűntem el hirtelen, nehéz volt tenni a hülyét, meg az ártatlant, de mégis úgy viselkedtem, mintha nem tudnám miről beszélnek.

Június 4: átmentem a szomszédba fürdeni, mert kb. 1 hónapja szét van robbantva a fürdőszobánk és sógoromékhoz kell átjárni zuhanyozni. Sógorom elvált, de van már új felesége és 2. gyermeke is, aki most múlt 1 éves. Zsuzsa, a sógornőm nagyon jó fej, jól kijövünk.A közös gyermeküket LAlikának hívják és szokása, hogy mostanában "verekszik". Engem is megütött a kezemen és én ugyan eddig nem hallottam erről a babonáról és bár ne is mondta volna el Zsuzsa sem. Rászólt a gyerekre, hogy nem szabad, Isten ments, h. valami baja legyen a Picinek, aki a pocakomban van. Aztán kértem, hogy fejtse ki ezt bővebben. Mondta, hogy ez egy babona. Na gyorsan el is jöttem, olyan ideges lettem. Haragudtam a gyerekre.

Jún. 5: viharos éjszaka után kellemetlen volt az ébredés, megmértem a vérnyomásom (ugyanis előző terhességemnél is volt gond vele, de az a terhességi toxémia miatt alakulhatott ki). Alapvetően alacsony a vérnyomásom, de aznap 129/67, majd 124/ 83 volt. Délután 102/83-ra lement. Fájt a fejem, szemem, és már a terhességem kezdete előtt éreztem, hogy többször is arra kelek éjszaka, hogy zsibbad a lábam, karom, feszülnek az izmok és mintha izomláz lenne a vádlimban. Ez úgy változott, hogy áttevődtek a nappali órákra ezek a fájdalmak.

Úgy döntöttem elmegyek a rehabra, ott van egy ismerős főorvosnő, akinél már jártam 2010-ben is, nem ezekkel a tünetekkel. (Jó, tudom, most az Olvasó hipochondernek gondol, sajnos van is benne valami..)

Elmondtam a gondjaimat, azt is, hogy terhes vagyok és ő első körben annyit mondott, hogy valamilyen izombetegségre gyanakszik, de elég elvarázsoltak az én dolgaim (fájt is, meg nem is, amikor megvizsgált). Vérvétel először, aztán majd meglátjuk. Na, újabb para következett!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Aznap egész nap stresszben voltam, anyukámmal is beszéltem és ő próbált nyugtatni, hogy nincs nekem semmi bajom, és hogy nem csinálhatom így végig a 9 hónapot. Annyira szeretem őt, mindig lelket önt belém, olyan lágyan, szeretetteljesen terelget engem, mint ahogy egy Anya teheti a gyermekével. Ő új erőt adott nekem ismét, mint ahogy már annyiszor tette ezt és érdekes módon másnap semmi bajom nem volt már. Valószínűleg pszichésen is rágörcsölök az effajta dolgokra és totál beparáztatom magam, bújom az internetet, beképzelek mindenféle hülyeséget.

Haragudtam magamra, hogy tényleg mindig be akarom vonzani a negatív dolgokat, így eldöntöttem, hogy tényleg nem csinálhatom ezt tovább. A Pici és a magam érdekében.

Az elmúlt napokban vérnyomásom rendben, vagyis olykor túl alacsony is, (110/81, 108/75, 112/78). A terhességgel járó émelygés, hányinger, fáradtság, levertség, semmihez nincs kedvemség, szagoktól gyomorfelfordulás abszolút rám illik. Az előző terhességemnél abszolút semmi fáradtságérzet, hányinger nem volt. A mostani kissé megvisel, de tudom, addig jó, míg ilyesmit érzek, a Picivel így biztos minden oké. Csak sokszor már azt kívánom, hogy hányjak egy nagyot, hátha jobb lesz. Puffadás, gyomrégés, szinte egész nap tartanak. Vizet iszok leginkább, de már attól is hányingerem van. A kaja csak addig érdekel, amíg épp eszem. Se előtte, se utána nem kívánom. Sőt! De igyekszem változatosan, többször keveset enni. Az a fajta evéskényszer, amit az ember terhesség alatt vár, még nálam nem jött el igazán, bár már voltak pl. gumicukor-főtt kukorica, görögdinnye-kívánós napjaim. 

Jún. 8: estére egy kis társaságunk érkezett, barátnőmék, Heniék jöttek ki végre tündéri Zitájukkal, aki szintén mindig támogat és nagyon drukkol nekünk (mármint Heni). Jó volt, hogy kijöttek, a kislányuk számomra az etalon, annak ellenére, hogy Heni mostanában hisztispicsának hívja, de nálunk ez nem mutatkozott meg és úgy vagyok vele, hogy hiszem, ha látom. Megbeszéltük, hogy mivel nekem elég régi telefonom van, és fiús is, átruházza rám az ő korábbi Samsung La Fleur-jét, csak függetleníttetni kell. Másnap megbeszéltük, hogy kiszaladunk a telefonért hozzájuk. Így s volt. Várt minket vacsival és egy újabb jó kis beszélgetéssel. Zitának mesét olvastam és játszottunk is egy kicsit, annak ellenére, hogy estére belázasodott.

A barátnőim közül még csak Heni tudja, hogy várandós vagyok, a többieknek még nem mondtam, mert nem akartam nagy dobra verni idő előtt.

Jún 11: Délelőtt visszamentem a rehabra a véreredményemmel, Milán is jött, de ő közben elszaladt még a fürdőbe venni ezt-azt. Mikor bekerültem a rendelőbe, megint elkezdett fájni mindenem, de megnyugtatott doktornő, hogy a véreredményem alapján semmi ok az aggodalomra, persze említsem meg a nőgyógyászomnak is ezeket a dolgokat, hátha a terhesség hozza ki ezt. (Ja, egyébként Béres MAgne B6-ot is szedek a terhesvitamin és a folsav mellett, ami úgy érzem használ.)

Mostmár tényleg Piurkára koncentrálhatok megint, eltűntek a fekete fellegek, amik beárnyékolták a boldog babavárást. Az émelygés, rossz közérzet, fáradtság továbbra is megvan, hol enyhébb, hol egészen durva formában, de nem bánom. Csak minden rendben legyen.

Jún. 13. : Semmelweis: újabb vérvétel. Aznap reggel jutott eszembe, hogy talán nem kellett volna elkezdenem a szurit mégsem, míg nincs pontos eredmény a trombofíliával kapcsolatban, mert ez az injekció esetleg hamis értékeket mutathat a véremben, ha leveszik. BEparáztam, hogy miért is nem kérdeztem meg korábban, h. adjam-e, annak ellenére, hogy még semmi nincs megállapítva. De nagyon rendes volt a "vérszívó" nővér, mondta semmi gond, felírják a papíromra és érdeklődjek az eredmény után, mert nem tudják, hogy kiküldik-e, vagy milyen formában tudom meg az eredményt.

Még aznap elmentünk Felsőzsolcára ismét kutya-ügyben, hogy nem javul, felajánlották, hogy 2 injekció (8000 Ft /inj.) ami konkrétan erre a gombafajra lestt kifejlesztve nagyban segíthet... akkor miért nem ezzel kezdték a kezelést? Maszat bőre egyre csúnyább lett és én nagyon aggódom. HA nem fog javulni, valahogy el kell távolítani a portáról.

Egyébként nagyon jó itthon, lustálkodok, blogozok, netezek, főzök, és tanulnom kellene az angolt is, mert jún. 22, 23 nyelvvizsga, de annyira nincs kedvem hozzáfogni. Mivel nincs tétje (hacsak nem a 15000 Ft, amit már másodjára fizettem be a szóbelire), így az esélytelenek nyugalmával várom a jövőhetet.

Most ennyit, de ma még visszatérek a mai napról, érzéseimről is írni.
Összefoglalva az első 8 hét a babáról és rólam:
8. hét:
http://www.pampers.hu/hu_HU/pregnancy-calendar/week/08#your-baby
7. hét:
http://www.pampers.hu/hu_HU/pregnancy-calendar/week/07#your-baby
6. hét:
http://www.pampers.hu/hu_HU/pregnancy-calendar/week/06#your-baby
5. hét:
http://www.pampers.hu/hu_HU/pregnancy-calendar/week/05#your-baby
4. hét: 
http://www.pampers.hu/hu_HU/pregnancy-calendar/week/04#your-baby
3.hét-2. hét-1. hét: még olyan pici, h. nincs adat:-)